Apránként

egy kicsit több törődés, egy kicsit kevesebb szemét

készletmutogató - a mosható betéteim

2019. július 23. 00:17 - ApránkéntBarbi

Egyszer elővettem már a mosható betétek témáját, jól ki is veséztem, hogy szerintem miért jó. Igazából már akkor volt egy része a posztnak, ami a saját készletemről szólt, de akkor végül úgy döntöttem, hogy szentelek majd ennek egy külön bejegyzést, és alaposan bemutatom nektek az általam használt darabokat. Hát úgy érzem, hogy ennek most eljött az ideje :)img_20190526_192509.jpg

Már csak azért is, mert mostanában legnagyobb örömömre egyre többen teszitek fel a kérdést, hogy mit, mennyit, honnan meg hogyan. Szóval a saját dolgomat is megkönnyítendő, most összefoglalom nektek a mit, a honnant és a hogyant (a mennyit döntse el mindenki :)).

Tisztasági betétek

Amikor először elkezdtem a mosható betétekkel barátkozni, csak a tisztaságira koncentráltam. Úgy voltam vele, épp elég lesz első körben. Nézegettem a különböző márkákat a neten és végül a YeyeWorks volt a legszimpatikusabb, rendeltem hát gyorsan 5 db betétet (egy lila cicás épp mosásban volt, mikor fotóztam):

 img_20190526_192256.jpgimg_20190526_192237.jpg

Ezek a betétek 16 centi hosszúak és 15 cm szélesek a szárnyakkal, egyik oldala dekoros pamut jersey a másik pedig bambuszfrottír. Mindkét oldalával használható. Vízzáró réteg nincs bennük, de így legalább tényleg szuperül szellőznek. Ezek az egyik kedvenceim is, mert nagyon pihe-puhák még így majd’ egy év használat után is. Jó, a legnagyobb nyári kánikulában talán nem a legkényelmesebbek, főleg a frottíros oldal, de én sosem éreztem túl vastagnak, pedig eldobhatóból mindig a legvékonyabbat használtam.

Mivel nagyon megtetszett a dolog, tovább kutattam, mert úgy voltam vele, ki kéne próbálni más készítők termékeit is. Így lett a második adag betétem (6 db) Egyedina:img_20190526_192203.jpgimg_20190526_192145.jpg

Ezek mintás és egyszínű pamutvászonból állnak, 15 cm hosszúak és 14 cm szélesek a szárnyakkal. Mivel ezeknek sincs vízzáró rétege, bármelyik oldalukkal használhatóak. Ezek vékonyabbak, mint a Yeye, és a rendelésnél abszolút olyanra alakítható, amilyet szeretnénk, szóval nagyon szimpi! Az anyaga miatt ez nem annyira puha, mint a Yeye, ezért nem a legkedvencebb nálam.

Ezzel a két pakkal egészen jól elvoltam, 11 betét azért már elég ahhoz, hogy csak ritkán kelljen az eldobóshoz nyúlni. Aztán annyira bejött a dolog, hogy tovább akartam lépni. A menstruációm olyan, hogy a vérzés kb 2-3 napig mennyiségi, de előtte és utána is kb 2 napig kell valami, ami több, mint egy tisztasági, de egy rendes intimbetét már sok lenne.

Gyenge napokra

Elkezdtem hát nézegetni olyan betéteket, amiknek már van vízzáró rétege, így nem kell tartanom az átázástól, de nem olyan vastagok, mint a normál napokra tervezett darabok, mert az ezekben a napokban felesleges. Első körben 3ME betéteket vettem:img_20190526_192033.jpg

Legelőször is a virágosat és az állatosat, ezek még tisztasági betétek, csak már PUL réteggel. Ezek 15,5 cm hosszúak és 13,5 cm szélesek a szárnyakkal. Elég vékonyak, szóval rendes menstruációhoz nem alkalmasak, de akár kehely alá vagy nagyon gyenge vérzéshez jók. Én is nagyon szeretem őket, mert vékonyak, talán még a Yeyénél is egy hajszállal vékonyabbak, de tudom, hogy nem lehet baj, mert nem fog átázni. A harmadik 3me betétem a Wonder Womanes, talán emlékeztek a posztra, amikor mutattam, hogy anya-lánya szettben került hozzám egy mosipelussal. Hát imádom mindkettőt! Ez a betét már nagyobb, mint a tisztaságik: 21 cm hosszú és 18 cm széles a szárnyakkal. Belsejében bambusz-kender nedvszívó magja van, és persze PUL-os.

A másik PUL-os párost az Emillától rendeltem:img_20190526_191954.jpg

Hihetetlenül szép és vagány mintáik vannak, és bár árban az egyik legdrágább, igazán minőségi darabok. A piros virágos egy vékony Írisz, ami a tisztasági betéteknek felel meg, 17 cm hosszú és 12 cm széles a szárnyakkal. A színes csíkos mintás pedig egy közepes vastagságú Afrodité, ez 19 cm hosszú és 13,5 cm széles a szárnyakkal. Az a szuper az Emilla betétekben, hogy rengetegféle méretben vannak, mind hosszra, mind szélességre, mind vastagságra. Persze emiatt kicsit körülményes kisakkozni, hogy mit is szeretne az ember, de a végén tutira lesz olyan, ami megfelel az igényeinknek. 

Valamikor a PUL-os betétek vásárlása környékén lett egy kelyhem is. Ez egy S-es puha Mermaid (ezüst csillámos, átlátszó) és kb most, félévnyi kísérletezgetés után mondhatom azt, hogy kezdünk összecsiszolódni. Eleinte elég sokat szivárgott, így csak úgy éreztem biztonságosnak, ha egy rendes betétet is betettem, vagy legalább valamelyik PUL-os moshatót. Így viszont már megint ott tartottam, hogy a készlet kevés, mert ha a menstruáció első és utolsó napján is ezeket használom, aztán meg a kettő között is a kehely alá, akkor 5 db nagyon kevés. És akkor már úgy voltam vele, hadd szóljon, vegyünk rendes nagy kapacitású intimbetéteket.

Erősebb napokra

És akkor pár nappal az elhatározást követően egészen véletlenül épp jókor voltam jó helyen, és megkaparintottam azokat a gyönyörű KiddyLizzy darabokat, amiket már mutattam nektek korábban is. Azért nagy szó ez, mert a készítőnek csak a saját zárt fb csoportjában van lehetőség vásárlásra, és mert csak elég ritkán vannak azonnal vihető darabok. De ahogy írtam, márciusban végre jókor voltam jó helyen :) Ezeknek a mintás oldala pamut jersey, a közepén található nedvszívó réteg pedig flanel, frottir, zorb és ezek keveréke. Az érdekessége pedig ezeknek a betéteknek, hogy a vízzáró réteg mikro- vagy antipill polár. Én először elég hitetlenkedve olvastam ezt, és őszintén szólva nem is igazán értem, hogyan működik a polár vízzáró rétegként, de működik, mert most már többszöri használat után sem ázott át egyik betét sem. Hurrá!

A megkaparintott pakkban van 2 tisztasági betét is ezek 18,5 cm hosszúak és 16 cm szélesek a szárnyakkal, tehát nagyobbak, mint bármelyik eddigi tisztasági. Ennél fogva - és mivel ezek is polárosak - ezeket is bevetem a kevésbé erős napokon is.img_20190526_192340.jpg

A lényegi rész pedig 5 db normál betét, melyek 23,5 cm hosszúak és 16 cm szélesek a szárnyakkal (illetve van egy extra különleges fazonú darab, ami a csúcsos formája miatt picit nagyobb: 25 cm hosszú és 18 cm széles a szárnyakkal). Ezeket most már rendes erős napokon is használtam, meg olyankor is, amikor tudtam, hogy hosszabb mászkálósabb nap lesz, és betettem a kelyhet és a biztonság kedvéért egy ilyen betétet is, így atombiztosnak éreztem magam végig.img_20190526_191944_1.jpg

Amire még szükségem van: éjszakai betétek. Most kehellyel oldom meg, de őszintén szólva jobban szeretnék éjjelre szabad folyást engedni a dolgoknak. Amúgy sem voltam régen sem egy tamponos alkat, csak muszájból nyúltam hozzá, most a kehellyel azért más a helyzet, mert sokkal kényelmesebb, de nekem komfortosabb a betét, így éjjelre is szeretnék megfelelőt. Még keresem a tökéleteset, de biztosan fogok írni, ha meglesz :)

Hát itt tartok most, és nagyon élvezem! Óriási, hogy túl vagyok most már egy teljesen hulladékmentes cikluson, hogy nincs tele a fürdőszobai kuka a használt betétekkel. Lassan egyébként teljesen létjogosultságát veszti a fürdőszobai kuka, mint olyan. Már csak a popsitörlőkből kellene moshatóra váltanom, és tényleg üresen állna folyton.

Tárolás

Eleinte sokat filóztam, hogy mégis hova tegyem a betéteket. Tároljam a fehérneműk között? Vagy a fürdőszobában? A fürdőszoba tűnt praktikusabbnak, hiszen úgyis ott cserélem, de nem akartam mások arcába se tolni a dolgot. Végül mégis arra jutottam, hogy a fürdőben a helyük, szépen összehajtva, kis tároló dobozkában egy fiókban vannak, a saját fürdőszobámban meg különben is hadd tartsak, amit akarok :)img_20190526_193205.jpgimg_20190526_191546.jpg

Amikor elutazunk, egy kis PUL-os neszeszert használok (YeyeWorks), amiben remekül elvannak a használt betétek, míg haza nem érünk. Ha egy hosszabb napra elmegyek itthonról, akkor is nálam van, hogy ha nap közben cserélnem kell, tudjam hova tenni a használtat.

Mosás

A tisztasági betétekkel nem sokat szórakozom, a bugyiból kipatentolva összehajtom, és mennek a szennyesbe. Mosásnál annyit csinálok, hogy kihajtogatom, teregetni pedig mindig úgy szoktam, hogy a szárító 2 drótjára teszem és alul összepatentolom. Mintha csak a bugyimba tenném :)

Ami véres lesz (legyen az egy pici folt a tisztasági, nagyobb adag egy vékonyabb PULos vagy egy frankón teli normál betét), azt egyből használat után hideg vízzel öblítem, és addig tartom és nyomkodom a víz alatt, amíg már nem piros a víz, ami jön belőle. Ezután, ha szükséges, marhaepeszappannal bedörzsölöm, összehajtom, és félre teszem (jellemzően az ugyanígy kezelt kakifoltos pelusokkal együtt várják a sorukat). A mikor legközelebb arra járok, vagy legkésőbb a nap végén kiöblítem őket, és mennek a szintén alaposan kicsavarva de mosásig nedvesen tárolt mosipelusok mellé. Vagy ha épp olyan az idő, kiteszem őket a szárítón száradó ruhák mellé a napra, és akkor szárazon kerülnek a szennyesbe. Mosni vagy a ruhákkal mosom őket 40 fokon, vagy a mosipelusokkal 60-on, ez attól függ, mennyire érzem szükségesnek a magasabb hőfokot. Vagy attól, melyik mosásra kerül sor hamarabb :) Mosni a saját készítésű mosószeremmel mosok (erről részletesebb poszt itt), öblítő helyett pedig citromsav megy a rekeszbe (erről meg itt).

A fotókat igyekeztem úgy lőni, hogy foltok ne nagyon látszódjanak, mert hát azért, na!... de azért vannak. És nem is szeretném kikerülni ezt a dolgot, mert lehet ám mindenféle folttisztító technikákkal és szerekkel próbálkozni, de én kicsit úgy vagyok ezzel, mint a pelusokkal is: használni vettem. A betéteim véresek, a pelenkák kakisak lesznek, nem is az az elvárás, hogy minden alkalommal patyolat tisztán és teljesen foltmentesen kerüljenek újra a helyükre. Vagy hát lehet ez az elvárás, de akkor ez biztosan több macera. Az egyetlen folttisztító, amit szinte minden alkalommal használok, az az UV. Tudtátok, hogy csupán a napsütés is kiszedi a foltokat? Komolyan! Szóval éljen a nyár, éljen a napsütés!

Összességében: igen, van vele plusz munka, igen, lehet macerás, ha az ember egész nap mászkál, és közben kell többször is cserélni, és igen, meglepően sok vért lehet egy betétből kimosni. Ezek mind hozzátartoznak. De mit kapunk cserébe? Üres fürdőszobai szemetest, színes, cuki, vagány mintákat a bugyinkba, amitől egyszerre várni kezdjük a menstruációt, és az érzést, hogy igenis tettünk valamit a bolygónkért. Megéri? Nem is kérdés. A kérdés az: te mikor váltasz?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aprankent.blog.hu/api/trackback/id/tr7814974198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása