Talán eddig még meg sem fordult a fejedben, hogy az öltözködés terén is lehet az ember hulladékmentes, de mindjárt azt is megmondom, hogy nem csak hogy lehet, de nagyon fontos is.

…Ez a két sor már hetek óta árválkodott egy megnyitott és itt felejtett word doksi tetején. Ma elővettem újra ezt a témát, és kutakodtam a neten. Nem került sok időbe ráakadnom a The True Cost című 2015-ös dokumentumfilmre. És bár hajnal 1 volt, elindítottam. Most pedig bámulok magam elé, és nem találok szavakat. A szívem szakadt meg a bangladesi anyáért, aki évente 1-2x láthatja a lányát a munkája miatt. De azokért a gyerekekért is, akik az anyjuk mellett alszanak és játszanak egész nap a textilgyárak vegyszerekkel telített levegőjében. És dühít a rendszer, hogy milliók dolgoznak 2-3$-ért naponta 10-16 órát, hogy a fast fashion üzletekben minden héten új ruhák lógjanak a vállfákon, és hogy mértéktelenül gazdaggá tegyék azt a maroknyi embert, akik ezt az egész rendszert felépítették és működtetik.

Ha az olajipart említem, senkinek nem jutna eszébe megkérdőjelezni, hogy a leginkább környezetszennyező iparág. De vajon gondoltad volna, hogy a ruhaipar a második? Pedig így van. Csak nyilván ez semelyik nagy márka kampányvideójában nem hangzik el. A ruhaipar alapanyaga a pamut, ami pedig a gyapotból készül. Hogy a hihetetlen felgyorsult tempóval lépést tartsanak, olyan génmódosított gyapotfajtákat hoztak létre, amik szinte egész évben teremnek és ellenállnak az időjárási viszontagságoknak is. Cserébe viszont rengeteg öntözést és permetezést igényelnek. Csak a gyapottermesztés vízigénye a világ éves összes vízhasználatának 2,6%-át teszi ki. Többek között az is a gyapottermesztés számlájára írható, hogy az Aral-tó 40 év leforgása alatt elvesztette a vízmennyiségének 80%-át.

A permetszerekről meg csak annyit, hogy a Greenpeace 15 nagy márka ruháiban talált mérgező vegyi anyagokat. Ezek ugyan Európában tiltott anyagok, de a gyártó országokban, mint Kína, India vagy Banglades nincsenek ilyen szigorú szabályozások. Ha pedig itthon ezeket a ruhákat kimossuk, ezek a mérgező anyagok kioldódnak és bár itthon tiltott ez a szer, mégis szennyezzük az élő- és talajvizeinket vele. A filmben egy texasi gyapotültetvény tulajdonosa is beszél, aki a férjét veszítette el a különböző vegyszereknek köszönhetően. Őt ez motiválta a váltásra, és elkezdett organikus gyapotot termelni. Hasonlóan gyapottermesztésből élő területeken Indiában megsokszorozódott a születési rendellenességek, a rákos és mentális betegségek száma mióta egyre több- és többféle kemikáliával kezelik a gyapotot a minél nagyobb és jobb hozam érdekében. Rengeteg gyerek születik fizikális vagy szellemi fogyatékkal, és a régió annyira szegény, hogy nem tudnak igazán mit kezdeni velük. A szülők konkrétan azt várják, hogy a gyerekeik meghalnak a betegségeik miatt. És amíg a gyerekek meghalnak a betegségekben, a földművesek öngyilkosok lesznek, mert képtelenek lépést tartani a génmódosított gyapotot termesztő nagyvállalatokkal, akik így vagy úgy, de végül megszerzik a kisemberek földjeit is. Ez az eddig feljegyzett legnagyobb öngyilkossági hullám a történelemben, 30 percenként vet véget az életének valaki a gyapotföldjén. És ölbe tett kézzel nézi végig mindenki.

Felfoghatatlan számomra, hogy ezekről a dolgokról nem hallunk, nem ezt harsogják a hírek a tévében, nem ezzel van tele az internet. Ha az ember kutakodik, lehet találni egy-egy cikket itt-ott, de ha kicsit is megkapirgáljuk a textilipar flitterekkel kivarrt csillogó felszínét, olyan dolgok bukkannak elő, amitől az ember elképed. Emlékszel arra, amikor 2013-ban Bangladesben összedőlt egy 8 emeletes épület, a Rana Plaza és több mint 1000 ruhaipari dolgozó meghalt? Ezek az emberek többször mutatták a sokasodó repedéseket a falakon, a tulajdonosok mégis kényszerítették őket, hogy visszamenjenek dolgozni. Aztán rájuk szakadt az épület. Abban az évben másik 2 ruhagyárban tűz miatt haltak meg emberek. Milyen belegondolni, hogy a ruhák, amiket hordok, amikkel tele van a szekrényem, amibe a gyerekeimet öltöztetem olyan emberek keze munkája, akik ilyen kiszolgáltatott és méltánytalan körülmények között kénytelenek dolgozni? Hogy emberek halnak meg, csak hogy én felvehessem a farmeremet? Borzasztóan kiábrándító és dühítő.

És az emberi tényező mellett ott van a környezeti tényező is. A rengeteg locsolásról már volt szó, de sok víz kell a készítéshez is. A WWF szerint egyetlen egyszerű pamutpóló elkészítéséhez 2700 liter vízre van szükség. Egyetlen pólóhoz. Döbbenet. És ott van például a bőr megmunkálása, ami azzal jár, hogy napi 50 millió liter méreganyag kerül csak egyetlen folyóba. És persze ott van a történet legvégén a hulladékba kikerülő ruha. Mert végül csak ott végzi minden. Óriási halmokban évszázadokig csücsülnek, mielőtt lebomlanának. Hatalmas mennyiségű szemét keletkezik csak ruhákból: csak Amerikában évente 14-15 millió tonna ruhát hajítanak ki. Sajnos ma már szinte minden ruhában van valamennyi műanyag is, így még csak le sem bomlanak olyan szépen, ahogy egy tiszta vászon anyag lebomlana. Belefutottam egy másik érdekes filmbe is, mulatságos, ahogy indiai asszonyok, akik a hozzájuk érkező elképesztő mennyiségű ruha újrahasznosításán dolgoznak, azon tanakodnak, hogy vajon a nyugati emberek számára olyan drága-e a víz, hogy inkább nem mosnak, hanem folyton újabb és újabb ruhákat vásárolnak. Mert annyira sok és annyira újszerű minden, amivel találkoznak.

Azt hiszem elég ennyi a miértről. Biztos vagyok benne, hogy ha megnézed a filmet (itt találod), téged is elönt majd az a keserű kiábrándultság, ami engem is. De szerencsére van választásunk. A következő posztban összeszedtem neked néhány tippet, ötletet, hogyan formálhatod az öltözködésed, és a ruhatárad egy kicsit környezetkímélőbbé, hogyan teheted magadévá a zero waste gondolkodást ezen a téren is. Hajrá!