Mostanában több, ruhákkal és öltözködéssel kapcsolatos posztom is volt, meg aztán a mosószeres is. Azt gondoltam, legyen teljes a dolog, térjünk ki az öblítés kérdésére is, és elmesélem neked azt is, hogy én hogyan találtam meg az igazit.
Az öblítő tulajdonképpen csak egy kis luxus a mosógépbe csempészve: azért használjuk, hogy a ruháknak a mosás után finom, puha tapintása és kellemes illata legyen. A Nielsen piackutató cég készített egy felmérést itthon 2016 és 2017 között arról, hogy mennyi és milyen mosószerrel és öblítővel mosunk mi, magyarok. A végén az jött ki, hogy egy év alatt összesen majdnem 40 millió liter öblítőt locsolunk a ruhákra. Hát, nem aprózzuk el :)
Én úgy nőttem fel, hogy anyum sosem használt semmilyen öblítőt. Feleslegesnek és pénzkidobásnak tartotta, de a ruháinknak azért mindig volt egy kis illata a mosószer miatt, és nem tűnt úgy, hogy nem lenne jó ez a rendszer. Aztán amikor elköltöztem otthonról egy idő után furdalt a kíváncsiság, hogy milyen lehet, és vettem, kipróbáltam, és odáig voltam az eredménytől. Olyan kellemesen körüllengett az illata, amikor felvettem egy frissen mosott ruhát, hogy onnantól kezdve évekig nem is mostam nélküle. Aztán megszületett a fiam, és elkezdtem sokkal jobban figyelni arra, hogy mivel érintkezik a bőre. És addigra már jó párszor kellett a mosógép adagoló tartályát kiszuperált fogkefékkel csiszatolnom, hogy megszabaduljak a ráült fekete nyálkától :S Fúj.
És akkor jött az ecet. Sok helyen olvastam, és sokaktól hallottam, hogy mennyire jó. Elkezdtem a takarításhoz is használni, saját szememmel meg a két kezemmel tapasztaltam, hogy mennyire jó vízkőoldó, és akkor öblítő helyett is bevetettem. Nem lettek ugyan ecetszagúak a ruhák, de a kellemes illat is elmaradt. Viszont a mosógép egyértelműen hálás volt neki. Próbálkoztam utána mosóparfümmel, de az sosem keveredett össze rendesen a vízzel vagy az ecettel, próbáltam illóolajat is, de annak se volt semmi hatása, csak a tartály lett olajos. És aztán egyre több helyről hallottam, hogy oké, szuper az ecet, de a mosógépek egyes alkatrészeit frankón megeszi. Mert hogy azért mégis csak egy sav, nem is gyenge, és vannak olyan műanyag részek a gépben, amik nem bírják, ha ilyen sokszor kapnak belőle.
Aztán olvastam egyszer a citromsavról. Meg még egyszer. És amikor elkezdtem foglalkozni a mosható pelenkákkal, akkor aztán nagyon sokan írták, hogy ezzel öblítenek, nem nyírja ki a gépet, de szuperül öblít, a mosógép csudaszép, és a ruhák is puhák. Hát kipróbáltam én is. És azóta is azt használom, most már hónapok óta. Úgy tapasztalom, hogy a ruhák tényleg puhák mosás után, és még a mosószer illata is bennük marad, sokkal jobban, mint amikor ecettel öblítettem. Most, hogy már saját mosószerem van, és abba levendula illóolajat tettem, még azt is picit érezni a frissen mosott ruhákon.
A mosható pelenkák szempontjából is nagyon jó választás a citromsav, mert az öblítő eltömíti a textíliákat, így rontja a nedvszívóképességet. Ez amúgy a törülközőkre is igaz, így azokat sem érdemes öblítővel mosni. És azt se felejtsük el, hogy míg az öblítők tele vannak mesterséges anyagokkal, parfümmel, addig a citromsav egy természetes anyag, így elkerülhetjük a bőrirritációt is. Nem egyszer hallottam már, hogy amikor egy kisgyerek bőrén allergiás kiütések jönnek ki, az egyik első kérdés, hogy mit használnak a mosáshoz. Nem véletlen.
Hogy tulajdonképpen mi is a citromsav? Erről találtam egy remek kis összefoglalót a Zöldbolt oldalán: "A citromsav a természet egyik nagyszerű találmánya. Szabad állapotban számos savanyú gyümölcsben megtalálható; ilyen például a málna, a szeder vagy épp a ribiszke. Kristályos állapotban elsőként egy lelkes svéd gyógyszerész, Scheele - a korabeli Európa egyik legjobb kísérleti kémikusa - állította elő még 1784-ben. A citromsav gyártásához eredetileg félig érett citrom levét használták (használják még ma is), de persze a gyártók idővel más, nagyipari módszereket is kiötlöttek a vegyipar hajnalán. Ez a természetes, gyenge sav számtalan téren hadra fogható, így a háztartásokban hatékony, környezetkímélő alternatívát jelent a toxikus gyári készítményekkel szemben. Minden fajta felület (fém, zománc, csempe, stb.) vízkőmentesítésére alkalmas, vizes oldata pedig folttisztításra, fehérítésre is használható. A receptek, kipróbálható ötletek száma szinte végtelen."
Ha kedvet kaptál, nagyon sok helyen be lehet szerezni, és nagyon pénztárcabarát az ára is. Ha kipróbálod, mesélj!