Tipródtam egy ideje azon, hogy akarok-e hosszasan értekezni és mélységeiben írni a mosható női betétekről. Mert nem is használom olyan régóta. Meg ez olyan izé, na. Arról írjak, hogy mikor, mit és miért rakok a bugyimba? Nem túl intim téma ez? Nem kéne ezt inkább megtartanom magamnak, és a közelebbi rokonoknak, barátnőknek, akiket amúgy is folyton ezekkel a dilijeimmel traktálok?
De úgy döntöttem, hogy nem. Egyfelől azért, mert ne csináljunk már ebből is tabut! Igen, arról fogok írni, hogy mi van a bugyimban, de attól még ez egy olyan téma, amit nem szégyellni kellene, meg sutyorogni róla, hogy meg ne hallja valaki más. Miért ciki a boltban is leemelni a polcról egy csomag betétet vagy tampont? Így szocializálódtunk, de ideje változtatni. Nem is igazán értem, hogy réges-régen túl a szexuális forradalmon, a mai világban miért tabu a menstruáció. Amikor a meztelenség és a szex már annyira nyilvános és hétköznapi, miért nem illik beszélni arról, hogy mi nők havonta egyszer vérzünk. Sőt, arról még kevésbé beszélünk, hogy két vérzés között is betétet használunk. Természetes. Normális. Így van kitalálva. Akkor miért ciki?
Emlékszem, hogy kislány koromban, amikor először hallottam a menstruációról, megijedtem. Nem igazán értettem. Egy könyvben olvastam róla, valami fajta gyerekeknek szóló „így működik az emberi test” jellegű könyv volt, ami az ilyen dolgokra is kitért. Kérdezni nem mertem. Aztán egy barátnőnél voltam nyáron, amikor először megjött. Szerencsére ő már túl volt addigra az elsőn, így segített, kaptam betétet, de amikor hazamentem, azt sem tudtam, hogyan mondjam el anyukámnak. Szégyelltem. Miért? Már nem emlékszem.
Ma már azért másként állok ehhez a témához. Nyilván az évek alatt megismertem és megértettem a testem működését. Már nem ijeszt meg, csak ha valami nem megszokott dolgot tapasztalok a bugyimban. De évek kellettek ahhoz, hogy ma már tudjam, hogy mi a normális és mi nem az. És itt kanyardok vissza a betétekhez.
Mi, a 21. század lányai és asszonyai, hálásak lehetünk azért, hogy ma már nem mohát, pergament, állati bőröket, hamut, vagy vattát kell magunkba dugdosni, és nem kellenek mindenféle kényelmetlen övek, pántok, hevederek, hogy betéteket tartsanak a helyükön. Pedig sokaknak a mai napig ezek is hasznosak lennének (apró megdöbbentő adat: a WHO felmérései alapján Indiában a fogamzásképes női lakosság csupán 12%-a (!) fér hozzá valamifajta modern intim higiénés eszközhöz). De mi már annyira szerencsések vagyunk, hogy számtalan formájú, méretű, nedvszívó képességű, színű és illatú betét vagy tampon közül választhatjuk meg a hozzánk leginkább passzolót. És micsoda kényelem! Csak kicsomagolom, beragasztom, majd kiszedem, összecsomagolom és kidobom. Vagy kicsomagolom, felcsússzantom, lehalászom, kidobom. Szinte hozzá sem kell érni. Szinte rá se kell nézni. Szinte nincs is.
Pedig a szélsebesen kihajított betéttel együtt annak a lehetőségétől is megfosztjuk magunkat, hogy észrevegyük a testünk jelzéseit. Pedig a testünk kommunikál! Csak épp süket fülekre talál, mert esélyt sem adunk, hogy megértsük. Nem azt mondom, hogy minden alkalommal másszunk bele könyékig a produktumba, de szeressük annyira magunkat, hogy törődünk a jelzésekkel. Tudjátok milyen sok infóval szolgálhat a belőlünk távozó menstruációs vér vagy hüvelyváladék mennyisége, színe, állaga, szaga? Azt gondolom, hogy attól, hogy nem beszélünk ezekről a dolgokról csak saját magunk megértésétől és elfogadásától kerülünk egyre messzebb. Egy mosható betéttel a kézben legalább kicsit több időnk van ismerkedni magunkkal.
És higgyétek el nekem, nem olyan gáz mosni. Ha képesek vagyunk szembenézni azzal, hogy az, ami a betétről visszanéz ránk, a saját testünk része volt, nem másé, a miénk, akkor nincs benne semmi gusztustalan. Max annyi, mint egy használt zsebkendőben. Hangsúlyozom, a saját használt zsebkendőnkben. Nyilván, mint a használt zsepi, ez is felvett higiéniai kérdéseket, de ha megfelelően vannak kezelve, akkor semmivel nem rosszabbak az eldobhatónál. Időben kell cserélni, a vért pedig még frissen hideg vízzel alaposan kiöblíteni. Ha nem otthon cserélünk, akkor remek kis vízhatlan szütyőket lehet kapni, amiben haza tudjuk vinni a használt betéteket, és otthon öblíthetjük. A kiöblített betétek pedig mehetnek a ruhákhoz a mosásba. Ha szükséges, a foltokat marhaepeszappannal meg lehet dolgozni, de az az egyik kedvencem ezekben a betétekben, hogy állati jó mintákat lehet kapni, amik egészen jól elrejtik a foltokat is.
Bevallom, eleinte én is szörnyen ódzkodtam. De hát van nekem egy nagyon jó barátnőm, aki a mosható pelenkázással is megfertőzött, és tőle hallottam mindig többet és többet a női betétekről is. Még egy éve sincs, hogy az első tisztasági betétet megvettem. Ha egy éve valaki azt mondja nekem, hogy ma már a véres betéteimet is mosni fogom, kinevettem volna. Először csak pár darab tisztasági betét, aztán még néhány, most pedig már ott tartok, hogy rendes, vérzéshez való betéteim is vannak. Sőt, hozzátartozik az igazsághoz, hogy december óta van egy kelyhem is, amivel azonban még nem felhőtlen a viszonyom. Valószínűleg nem passzolunk teljesen, de még nem jutottam oda, hogy másik után nézzek. Viszont már a kehely alá az előforduló szivárgások miatt is mosható betéteket használok, nem eldobósat, így összességében mostanra jelentősen csökkent a kukában landoló szemét mennyisége.
És ez a másik (a blog alaptémáját tekintve talán a hangsúlyosabb) aspektus. A keletkező szemét. Ez a másik ok, amiért úgy döntöttem, hogy mégis csak írok erről. Csak kihajítjuk a használt betéteket, tamponokat, és meg sem fordul a fejünkben, hogy mi lesz velük? Pedig semmivel sem jobb a helyzet, mint az eldobható pelenkák esetében. Mennyi sok, évszázadok alatt sem lebomló hulladék! Minden nap! Belegondoltatok ebbe valaha? És abba, hogy miből állnak ezek a mai modern betétek? Hogy vajon milyen hatással vannak a testünk oly becses részeire? A tamponokról ma már tudjuk, hogy ésszel kell használni, különben veszélyes (toxikus sokk szindróma). De mi a helyzet a betétekkel? A Libresse saját oldalán olvasható egy jó kis lista a sok remek műanyagról, amit a betétekhez használnak: polietilén, poliészter, szilikonbevonat, szuperabszorbens polimerek. Tényleg ez kell nekünk? A sok parfümmel, festékkel és ragasztó anyaggal együtt nem is csoda, ha irritálnak. Szakirodalmat sajnos nem találtam, csak nagyon sok egybehangzó történetet arról, hogyan szűntek meg a folytonos fertőzések, irritációk, állandó felfázás azután, hogy az eldobható betéteket moshatóra cserélték. Sőt, a menstruáció hossza és a görcsök is csökkentek sokaknál, akik váltottak. Nem véletlen.
A testünk nem arra van kitalálva, hogy műanyagba csomagoljuk. A bolygónk pedig nem azért van, hogy az elhasznált műanyaggal borítsuk be minden négyzetcentiméterét. Igen, óriási dolog, hogy feltalálták a betéteket, nők milliói rebegnek hálát érte, és oltári szerencsénk van itt, a fejlett nyugaton, hogy bármikor hozzáférhetünk. De itt az idő, hogy továbblépjünk, mert itt van az orrunk előtt egy még klasszabb verzió.
