Az előző írásom a tökéletlen bevásárlásról sokatoknak tetszett, és azt gondolom, ennek csupán annyi az oka, hogy mind ugyanezzel szembesülünk nap mint nap. Többé-kevésbé tisztában vagyunk a vészjósló kutatási eredményekkel, az aktuális helyzet kulcsfontosságával, a lehetőségeinkkel. Gyerekeink vannak, vagy legalábbis tervezzük őket, álmodunk róluk, vágyunk rájuk. Érezzük a felelősséget. De emberek is vagyunk, akik néha elfáradnak, néha szétszórtak, néha nem elég céltudatosak, néha csak lusták. Ezer olyan színtere van az életünknek, amiben nap mint nap helyt kell állni, és hát tudjuk, hogy nem lehet ott az ember fejbe mindig mindenhol 100%-osan. És ha hibázunk, akkor az nagyon pocsék érzés. Ha csak a hulladékmentesebb irányra való törekvésemet nézem, nálam pl ilyenek szoktak becsúszni:
- hiába van 7 kis szütyőm, a boltban ácsorogva jövök rá, hogy mind otthon van.
- a gyerek nyíg a bevásárlókocsiban, hogy kjémtúúúújóóó, és bár már 826-szor memorizáltam, hogy melyik csomagolás készül szelektíven gyűjthető műanyagból, mégis olyat kapok le a polcról, ami nem az.
- elcsábulok. Legyen szó csokiról vagy egy műanyagba csomagolt málnáról.
- vacak napom vagy szervezési malőr és nem mosok pelenkát időben, és eldobós kerül a kicsire
- semmi kedvem főzni, a gyerekek is rajtam lógnak, inkább rendelek valamit
És még írhatnám. Vannak ilyenek. És néha elbizonytalanodom. Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy ez egy szélmalom harc, hogy igaza van azoknak, akik szerint semmi értelme a vászonszütyőimnek, a mosható pelenkáknak, a saját gyártmányú mosószernek. Hogy ettől nem lesz megváltva a világ. Ezzel nem mentem meg a gyerekeimet a rájuk váró jövőtől. A próbálkozásaimnak semmi, de semmi jelentősége nincs, mert akármilyen lelkes is vagyok, folyton hibázom. Mit ér akkor az egész?
Néhány hete valamelyik délután vásárolni voltunk a Lidliben. Úgy hozta a sors, hogy a kasszánál sorban állva mögöttünk egy hozzánk nagyon hasonló család állt. Apuka, anyuka, két lurkó, kb a mijeinkkel egykorúak. Mi is vásároltunk sok mindent, de az ő kupacuknak kb a harmadát tette kis a miénk. És akkor vágott fejbe a felismerés. Azt látom, hogy hazaviszem a felvágottat a műanyag csomagolásban, meg azt is, hogy veszek egy csomag eldobható pelenkát. De az már nem olyan feltűnő, hogy mit NEM veszek meg. Mi az, amit a tudatosabb életre való törekvés miatt ott hagyunk a boltban. És ebben az egyszerű helyzetben, ott a kasszaszalagon ez nagyon szembeötlő volt. Íme a negatív lista csak ennél az egy bevásárlásnál:
- ásványvíz (6x1,5 liter, fóliában)
- papírtölő
- mosószer
- öblítő
- tisztítószer
- vattakorong
Nagyon jól esett ezzel szembesülni. Ez most lehet, hülyén hangzik, de értsétek jól. Egyáltalán nem annak örülök, hogy más mennyire sok műanyag szemetet visz haza, egyszerűn ez segített láttatni, hogy igenis van értelme. Nem szabad megtorpanni, nem szabad feladni. Nem szabad ostorozni magunkat, amikor a hibáinkkal szembesülünk. Igen, biztosan mindannyiunknak bőven van hova fejlődni, de pont ez a jó, mert ez ad lendületet, tudjuk merre tovább, lebeg előttünk egy cél.
Ha legközelebb úgy éreznéd, hogy nem elég, amit teszel, csinálj te is egy negatív listát! Írd össze, vagy csak gondold át fejben, mik azok a láthatatlan dolgok, amikkel te jobbá teszed a világot :)
