Apránként

egy kicsit több törődés, egy kicsit kevesebb szemét

miért apránként?

2019. január 21. 22:32 - ApránkéntBarbi

Mi az, hogy apránként? És miért csak kicsit kevesebb szemét?

Szerintem (hangsúlyozom, hogy szerintem) ez olyan, mint a fogyókúra meg az életmódváltás. Lehet, hogy van, akinek megy egyik napról a másikra úgy felkelni reggel, hogy mától mindent másként csinálok és tényleg tartós változást tud elérni. De én nem ilyen vagyok, nem így működöm, és többnyire azt látom magam körül, hogy másoknak sem megy, amikor fejjel mennek a falnak. Én abban hiszek, hogy a gyökeres változáshoz idő kell, hogy az ember megszokott mozdulatai, bevett szokásai nem fognak egyik napról a másikra megváltozni. Vagy ha mégis képesek vagyunk venni egy óriási fordulatot, akkor az új annyira új lesz, hogy nagyon hamar feltöri a sarkunkat és elmegy a kedvünk az egésztől.

Ezért én a hulladékmentes életmód felé is inkább kisebb de annál biztosabb lépésekben haladok. Egyetlen csomag mosható arctisztító koronggal kezdtem. Persze akkor még nem is gondolkodtam ilyen nagyban, csak megtetszett az ötlet. Aztán addig nyüstöltem anyukámat, míg varrtunk pár szütyőt, hogy legyen mibe tenni a pékárut meg a zöldségeket a Lidliben. Aztán ez az egész szépen lassan beszippantott, és ma már lelkesen akarok egyre több mindent változtatni, újítani.

A másik dolog, hogy feleségként és anyaként nem csak rólam van szó. Ha azt szeretném elérni, hogy a férjem is lelkes legyen, ne csak elszenvedője a dolgoknak, és hogy a gyerekeim számára ez legyen a hétköznapi norma, az alap, az kell, hogy számukra is emészthető, elfogadható, sőt szerethető módon csempésszek egyre több zéróvészt megoldást az otthonunkba, az életünkbe.

És igen, ott van az a tény is, hogy ha most úgy döntenék, hogy holnaptól semmi műanyagnak vagy semmi feldolgozott élelmiszernek nincs helye nálunk, hát az kapásból sok minden lenne csak épp hulladékmentes nem. Vannak műanyag szívószálaink, műanyag eszközök a konyhában, a fürdőben, van gyorsrizs, műzlik, félkész mirelit kaják, bébiételek és még sorolhatnám. Nem fogok most mindent kihajítani, mert azzal csak termelném a szemetet, nem csökkenteném a mennyiségét. De szép lassan majd ahogy ezek fogynak, igyekszem lecserélni a műanyagot fémre vagy fára, és jobban odafigyelni, hogy mit veszek, mit főzök, mit teszek a családom elé az asztalra.

Ez az apránként. Ez vagyok én.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aprankent.blog.hu/api/trackback/id/tr6614581160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása