Apránként

egy kicsit több törődés, egy kicsit kevesebb szemét

Lupusz levek - a szántóföldtől az asztalig

2020. március 09. 16:21 - ApránkéntBarbi

Biztosan emlékeztek arra, amikor tavaly októberben lelkesen posztoltam a lányom fotóját a facebook oldalon, amint almalevet ivott a Lupusz nyílt napján. Azt az almalevet, ami még egy perccel korábban alma volt. Szuper kis lehetőség volt, hogy odamehettünk a gyerekekkel, és a szemünk láttára vált az alma zamatos gyümölcslévé, amit aztán a saját csatos üvegeimben haza is hoztunk. Az egésszel csak egyetlenegy óriási gond volt: nem volt annyi üvegem, amennyi kellett volna, hogy még most is legyen ilyen finomság itthon :D

Leventét, a levek készítőjét még hónapokkal korábban, valamikor tavaly tavasszal ismertem meg, sőt nem is őt, hanem előbb az anyukáját, aki a piacon árulta a leveket. Tündéri mosolyával kedvesen kínálta a kóstolót, amire persze a gyerekek rárepültek, és haza is hoztunk egy doboznyi sütőtökös almát. Annyira bejött, hogy később mindenféle családi bulikra is vittünk magunkkal. Inkább ezt, mint bármilyen bolti gyümölcslevet. És sikere volt, bárhova mentünk.

Valamikor nyár elején hívtam fel Leventét, hogy szipiszupik a levek, de annyira jó lenne, ha kicsit hulladékmentesebb lenne a csomagolás. A 3 literes bag-in-box már önmagában sokkal jobb, mint a félliteres-literes műanyag palackok, de még jobb lenne, ha lehetne sajátba. És annyira jó érzés volt, hogy nem akadt fenn ezen a kérésen/kérdésen, nem nézett hülyének, (ahogy amúgy sokan, amikor előállok ilyen ötletekkel) hanem minden további nélkül mondta, hogy persze, simán, amikor lepalackozzák az éves termést, akkor tudnak az én üvegeimbe is tölteni, keressem majd ősszel, amikor aktuális lesz.

Hát így jutottam el a nyílt napjukra októberben, és így lett itthon nagyon rövid időre egy csomó finom gyümölcslevünk. Közben, ahogy néztük a gépet, ami levet varázsolt a gyümölcsökből, mesélt nekem egy csomó minden érdekeset arról, hogy miért és hogyan készül ez a lé, és hogy mitől olyan különleges. Én pedig úgy döntöttem, hogy szeretném ezt nektek is továbbadni. Szeretnék Leventének és a leveinek itt a blogomon egy kis teret adni, mert hiszek benne, mert nagyon jó az, amit képvisel, és mert szeretném, ha megismernétek ti is, ha tudnátok, hogy ebben a fogyasztói társadalomra épült műanyagban fuldokló világban még mindig vannak olyanok, akiknek fontos, hogy mit tesznek a vásárlóik asztalára. Így aztán meghívtam Leventét hozzánk, ő pedig boldogan jött, és amíg a lányommal az ölében játszott, kifaggattam.dsc01377_1.jpg

fotó by Lados Zsuzsi Photo

ApránkéntBarbi: Honnan jött ez az egész? Nálatok ez a mezőgazdasági vonal már egy régi családi dolog?

Levente: Anyai ágon foglalkoztak a nagyszüleim mezőgazdasággal, de a nagyapám megbetegedett és teljesen kiesett ebből. Nagymamámmal jártam egyszer-egyszer piacra, zöldségeket vittünk. Az ő részükről ismertem meg a mezőgazdaságot. A szüleim egyáltalán nem ezzel foglalkoznak, anyukám gyógyszertári asszisztens, apukám asztalos, egy asztalos műhelyben nőttem fel. Aztán amikor középiskolát kellett választani, és engem tulajdonképpen nem érdekelt semmi, a szüleim kitalálták, hogy hová kell menni, mert az általános iskolai osztályunk fele ugyanabba a középiskolai osztályba ment tovább. Ez pedig egy mezőgazdasági orientációjú szakközépiskola volt. Volt itt egy tanár úr, aki tanította nekünk a mezőgazdasági alapismereteket. A mai napig tisztelem és becsülöm, nagyon nagy türelemmel és szakértelemmel bánt velünk, rettentően megszerettette velem a mezőgazdaságot, nagyon élveztem. És akkor a tanulmányaink végén mondta, hogy Levente, vagy Keszthely, vagy Gödöllő. Keszthely lett, és hát most végeztem januárban. Lehúztam Keszthelyen 5 és fél évet. Nagyon jó szakemberekkel hozott össze a sors.

AB: Ha nem volt a családból mit átvenni, mi volt az első, amibe belefogtál?

L: Másodéves voltam, amikor elkezdtem az első dolgaimat. Ahol lakunk amögött volt háromtized hektár föld, amit béreltek tőlünk, de azt mondták, köszönik szépen, nem akarják művelni, itt van Levente, majd ő ért hozzá. Volt egy jó ismerősöm, kértem kölcsön traktort, ekét, vetőgépet, vettem vetőmagot és a legelső dolog a tavaszi árpa volt, amit vetettem. Aztán ha van árpa, kéne mellé kukorica is. Mentem erre, mentem arra, akkor szereztem kéttized hektárt egy nénitől, akinek csak nyűg volt. Azt is kölcsön gépekkel felszántottam, elvetettem, és akkor termett egy kis árpa meg egy kis kukorica. Eladni ezt magában rettentő ráfizetés lett volna, tartsunk akkor valami állatot, ami ezt megeszi. Bölcs ősi magyar mondás is azt mondja, hogy a terményt bőrbe kötve kell eladni. Vettünk 3 db szőkemangalicát. Ezeken a kis terményeken a 3 mangalica szépen felcseperedett, de kiszámoltam, hogy élősúlyban eladva még mindig nem lettem volna a pénzemnél. Akkor vágjuk le őket. Levágtuk, feldolgoztuk, a zsírt kisütöttük, a sonkát felfüstöltük, és így adtuk el. Ez volt a legelső vonal.

AB: És hogyan lett a sonkából gyümölcslé?

L: Ebben az időben együtt voltam egy lánnyal, akivel kitaláltuk, hogy kéne valami közös jövőt meg tőkét létrehozni, de hát kis területtel rendelkezünk, kis területen pedig nagy jövedelmezőséget kézimunkaigényes kultúrával tudunk elérni, így jött a zöldség: csemegekukoricát vetettünk. Közben én koldultam össze a területeket, ami parlagon volt, lassan összejött egy hektár. És akkor elég lett a csemegekukoricából, kellett valami más: vetettünk céklát, mert azt csak el kell vetni, kicsit locsolni aztán kész. Megnőtt a cékla, megnőtt a kukorica, a lány otthagyott a nyakamban 1 hektár zöldséggel. A cékla senkinek nem kellett, mert rettentően apró volt. És ekkor jött az isteni szikra, hogy levet kell csinálni.

Van egy barátom, aki almákkal foglalkozik itt helyben hasonló elvek alapján mint én, tőle tudtam venni a céklához almát. De nem volt így sem egy egyszerű történet, mert nekem semmi hátterem nem volt. Rengeteg utánajárás, kísérletezgetés jött, hogy milyen alma, mennyi alma, mosni, vágni, válogatni, ki kellett találni, hogy pontosan milyen arányban mit mivel és akkor nagy nehezen az első évben megszületett 1000 liter cékla-almalé. És akkor ezt ahol értük, próbáltuk eladni, és azt láttuk, hogy ennek nagyon jó keletje van, és érdemes vele foglalkozni. A mai fogyasztó sajátossága, hogy mindig az újdonságot keresi, így próbáltam körülnézni, hogy milyen zöldséget egyszerű még termeszteni. Akkor jött a képbe a sütőtök, és akkor a következő évben már 3 termékkel álltunk elő: natúr alma, cékla-alma és sütőtök-almalé, ami szintén nagyon nagy népszerűségnek örvendett, de még mindig jöttek a kérdések, hogy milyen van még? Így lett, hogy idén már 10 félére bővültünk.dsc01366_1.jpg

Az alapanyagok (fotó by Lados Zsuzsi Photo)

Ez az egész a céklából indult, és a cékla szerintem beltartalom tekintetében a zöldségek csúcsa. Nagyon jó visszajezéseket kaptunk, vérszegénységből betegeket meggyógyított, de nagyon sokan mondják, hogy immunrendszertámogatónak is jó. A végeredmény nemcsak egy random ital, hanem ez egy étrendkiegészítő kategória inkább, és kúraszerűen fogyasztva a saját bőrömön is tapasztalom, hogy nagyon jó.

AB: Mitől lesz a te gyümölcsleved jobb, mint bármelyik bolti 100%-os gyümölcslé? Ma már több nagyobb gyártónak is vannak akár ugyanilyen bag-in-boxos kiszerelésben is nagyon hasonló levei. Miben másak a Lupusz levek, mint ezek?

L: Ezt nagyon sok oldalról kell megközelíteni. Az első nagy különbség az én leveim és a nagyüzemi gyümölcslé gyártás között az az előkészítés folyamata. Nálunk úgy történik, hogy betakarítjuk, mossuk, vágjuk, válogatjuk, úgy csináljuk, mintha kompótot csinálnánk belőle. Egy céklát én ugyanúgy előkészítek, mintha egy savanyúságot, egy közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszert akarnék készíteni belőle. Összesen háromszori mosással, darabonként megfogva, kivágva, egy fogyasztásra kész első osztályú dolgot kapunk a végén.

A második nagy különbség, hogy nagyüzemileg - és itt belefoglaltatik ez a bag-in-boxos kivitel is - 99%-ban sűrítményből készülnek. A sűrítmény egy nagyon univerzális és praktikus dolog. Úgy készül, hogy fogják a gyümölcsöt, mindenestül ledarálják, utána ezt a ledarált cuccot elkezdik nagy nyomáson főzni. A főzés során a gyümölcs és a benne lévő rost is elfolyósodik. Főzik, főzik, főzik még hosszan, és egy nagyon sűrű, kis víztartalmú pudingot fognak ebből kapni. Ez tartalmazza a rostot, a vitaminoknak töredéke részét (mert magas nyomáson hosszú ideig főztük) és a fajtára jellemző íz és illatanyagokat. Majd fogják ezt a nagyon sűrű pudingot, és beletöltik ugyanolyan bag-in-boxos zsákokba, mint amiket nálam is tudtok vásárolni, csak 200 literes kivitelben, és ezt elrakják a raktár sarkába. Ez azért jó, mert a víz kipárolgott, így azt nem kell tárolni. Érkezik az igény, hogy megint kell nagyüzemi gyümölcslé, és fogják ezt a pudingot, vízzel visszahígítják, és ugyanolyan, mintha frissen most facsartuk volna ki az almalevet. Itt az a trükk, hogy a rost ezekben a gyümölcslevekbe minden esetben benne van és gyümölcslé árban adják el. Sokan mondják azt, hogy ez nagyon jó, mert a rost benne van, és a strukturált rost az az emésztésnek milyen jó, viszont ez el lett folyósítva, és a struktúrhatása már nincs meg. Az én leveim esetében a folyamat a következő: az előkészítés után a zöldséget, gyümölcsöt egy gép aprítja és préseli. A kicsurgó lé pasztörizálásra kerül, majd betöltjük a zsákokba. A törkölyt, vagyis a megmaradó zúzalékot pedig összegyűjtjük, és vagy állati takarmány lesz belőle vagy kihordom a területekre tápanyagutánpótlásként. Így rost csak minimálisan kerül bele a gyümölcslébe. Alapvetően a gyümölcsnek az 50%, zöldség esetében több mint az 50% kidobásra kerül, csak a sejtnedv van a gyümölcslében, ami a legnagyobb beltartalommal rendelkezik.

Íme egy galériányi kép arról, hogyan is néz ki a folyamat a gyakorlatban:

A harmadik különbség a friss alapanyag. Tudjuk, hogy ha betakarítunk egy zöldséget, gyümölcsöt, akkor a szártól, gyökértől való elválasztás pillanatában van meg a legtöbb és legjobb minőségű beltartalom. Mi mindig figyelünk arra, hogy a betakarítás után legrövidebb idő alatt megtörténjen a feldolgozás. Nagyüzemi szinten leszedik az almát, tárolják pl. rekeszekben, ládákban, vagy ömlesztve, megvárják, hogy összegyűljön egy kamionnyi mennyiség mert az rentábilis. Elszállítják, de ha pont úgy jött ki, akár a kamionparkolóban még egy napot áll. Odaér a feldolgozóba, ahova nagyon sok helyről viszik az almát, és lehet, hogy sorban áll még egy napot a kamionon, de már csöpög az alma leve a plató sarkán. Legalább 4-5 nap, de akár egy hét is, ha közbejön a hétvége. Nálunk ez 2 nap, de van, amikor csak egy, nagyon hamar próbáljuk ütemezni. Természetesen munkaerő hiányában nagyon nehéz, hogy éjjel-nappal csinálja az ember, de mindig próbálunk friss alapanyagot betölteni. Az egyik legjobb példa a homoktövis: ezt vásárolnom kell, mert nincs saját homoktövis ültetvényem, az nagyon kényes dolog. Amikor készítettük a levet, akkor szedték, aznap reggelt áll neki az illető kipréselni a homoktövislevet, tehát nem egy pasztőrözött, besűrített valamit, hanem egy friss levet adtam hozzá az almához.dsc01341_1.jpg

A homoktövis (fotó by Lados Zsuzsi Photo)

AB: Azt most már tudjuk, hogy mi kerül a zsákokba. De mitől lesz ez mindenféle hozzáadott tartósítószer nélkül is eltartható?

L: Ez egy többtényezős dolog. Az első pont a vákuum: a levegőnek, az oxigénnek az elzárása. Ezek a zacskók úgy érkeznek, hogy nincs levegő bennük. Feltöltjük őket zöldség-gyümölcslével, a térfogatuk megnő, de levegő még mindig nem kerül beléjük. Ezek a levek nem tudnak levegővel, így oxigénnel érintkezni, és így a káros erjedési folyamatok nem tudnak elindulni benne.

A következő a száraz dunszt néven ismert dolog, amit ugyebár nagyapáink is végeztek. A leveket melegen töltjük be és nagyon sokáig melegen is tartjuk. Ahogy a sok zsák egymásra van pakolva, lassan hűlnek ki. Ez egy inkubációs időszak tulajdonképpen, amíg a maradék baktériumok is el tudnak pusztulni.

A következő a pasztőrözés. Szigorúan csak 80 fokig melegítjük a levet, ez pont elég ahhoz, hogy elpusztuljanak a baktériumok, viszont a kedvező vitaminok és ásványi anyagok szerkezetét nem roncsoljuk.

A negyedik pedig a sav-cukor arány beállítása. Az alma alapvetően savas kémhatású, a zöldségek pedig nagy általánosságban lúgos kémhatásúak. Egy savas közeg meglehetősen kedvezőtlen különböző baktériumok, erjesztő mikroorganizmusok számára szemben egy lúgos vagy semleges kémhatású folyadékkal. Ezért (is) dolgozunk az almával, ezért is szükségszerű a zöldséglevekhez mindig almát tenni, hogy kicsit savasabb irányba toljuk el a kémhatást, és így segítsük a hosszú eltarthatóságot. Egyébként a sav-cukor arány az íz miatt is nagyon fontos. Az, hogy mennyire ízlik sokban múlik azon, hogy milyen arányban tartalmaz a levünk savat és cukrot.dsc01389_1.jpg

Zsákokban a forró gyümölcslé (fotó by Lados Zsuzsi Photo)

AB: Már a legelejétől benned volt, hogy minél kevesebb vegyszerrel próbáld a terményeidet termeszteni?

L: Már a kezdetektől megfogalmazódott bennem, hogy egy natúr, hozzáadott anyag mentes (egyébként innen indult a mangalica is, ez a fajta alkalmas arra, hogy antibiotikum, táp, szója nélkül is megnőjenek) terméket állítsak elő, és amikor megismerkedtem ezzel a bag-in-boxos technológiával tulajdonképpen akkor tudatosult benne, hogy ez mennyire alkalmas erre. Így úgymond tiszta élelmiszert állítunk elő, nem kell egy kazal E, tartósító, színezék és aromaanyag és nem arról szól, hogy hogyan tudunk a vízből nagyon finom és cukimántos rózsaszín üdítőitalt varázsolni. Másfelől úgy gondolom, hogy a mai világban élelmiszert előállítani egy társadalmi felelősségvállalás. Én előállítok füstölt árut, ivóleveket, közvetve állati takarmányt, ezáltal szintén élelmiszert, és az, hogy én ezt milyen formában teszem, milyen minőségben, milyen hozzáadott anyagokkal, az közvetve vagy közvetlenül hozzájárul a társadalom egészségügyi állapotához. És úgy gondolom, hogy ami tőlem telik, azt maximálisan megteszem és mindannyiunknak meg is kell tenni, hogy ezt a legjobb minőségben és olyan módon tegyük, hogy hozzájáruljon a társadalmunk állapotához. Nem mondom, hogy bio zöldségeket állítok elő, mert az egy sokkal magasabb tudást igényel, magasabb technológiai fegyelmet, színvonalat, de mindig is arra próbálok törekedni, hogy a legkevesebb növényvédőszer felhasználással, a levek készítése folyamán pedig a legkevesebb, tulajdonképpen zéró hozzáadott dologgal dolgozzunk.

AB: Mik a terveid a jövőre nézve? Hova tervezed ezt az egészet fejleszteni? Gondolkodsz gépesítésben vagy fontos neked megmaradni az emberi kézimunka mellett?

L: Valamilyen szinten mindenképp. A mosás például nagyon sok időt kivesz. Ha ezt egy berendezés végzi a megfelelő beállítással és rászánt idővel, akkor tudja hozni azt a minőséget, mint az emberi munka, tehát mindenképp ez a terv a jövőben.

Aztán az új ízek! Ez mindig napirenden van, kitalálni, kikísérletezni. A mi gyümölcsleveink nem a laboratóriumban, hanem a szántóföldön készülnek. Otthon kis centrifugán szoktuk próbálgatni, kis sütőtöklé, kis almalé, ebből egy deci, abból 2 deci, összeül a család, fú ez nem jó, öntsd ki, újra... aztán szépen összeállnak.

A harmadik dolog, hogy a doboznak egy új megjelenést szeretnék, mert marketing szempontból a mai világban a termék külseje, amivel legelőször találkozik a fogyasztó, nagyon fontos. Nélkülözhetetlen, hogy megkóstolják, de először az ember a szemével eszik, és itt nincs gőzölgő, illatos tál pörkölt, hogy csorogjon a nyál.

És szeretnék betörni a közösségi média felületein is. Nem szeretnék megragadunk ezen a szinten, hogy járogatunk a piacra, és eladok tíz darabot vagy éppen hármat mert esett az eső. A facebookon meg nem esik az eső. Nagyon jó a piacozás, nem szabad elfelejteni, mert innen indultunk, de mindenképp szeretnék olyan fogyasztókat és helyeket találni, ahova ez be tud törni. dsc01279_1.jpg

Ezekből is lé lett :) (fotó by Lados Zsuzsi Photo)

AB: Mit csinálsz, amikor nem a leveket préseled?

L: A levekhez a zöldséget meg is kell termelni. Szezonban zöldséget termesztek, vetek, permetezek, öntözök, betakarítok. Közben kiderült, hogy a nagyszüleim részről nem adtunk el minden földterületet, hanem maradt pár hektárnyi, amihez én hozzábéreltem még. Így megy mellette még szántóföldi növénytermesztés: búza, kukorica, árpa, tritikálé. Ezzel mindig van munka. Illetve foglalkozunk szálastakarmány: szalma, széna, körbála, kis kockabála. Ezt kaszálni, rendsodrani, bálázni, behordani. Illetve vannak a sertések is. Szóval mindig van mit csinálni.

 

Remélem, minél többeteknek meghoztam a kedvét egy kóstolóhoz :) Nézelődjetek a Lupusz levek facebook oldalán és keressétek bátran Leventét! A fotókat pedig nagyon köszönjük a Lados Zsuzsi Photónak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aprankent.blog.hu/api/trackback/id/tr6915512366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása