Az előző írásom a tökéletlen bevásárlásról sokatoknak tetszett, és azt gondolom, ennek csupán annyi az oka, hogy mind ugyanezzel szembesülünk nap mint nap. Többé-kevésbé tisztában vagyunk a vészjósló kutatási eredményekkel, az aktuális helyzet kulcsfontosságával, a lehetőségeinkkel. Gyerekeink vannak, vagy legalábbis tervezzük őket, álmodunk róluk, vágyunk rájuk. Érezzük a felelősséget. De emberek is vagyunk, akik néha elfáradnak, néha szétszórtak, néha nem elég céltudatosak, néha csak lusták. Ezer olyan színtere van az életünknek, amiben nap mint nap helyt kell állni, és hát tudjuk, hogy nem lehet ott az ember fejbe mindig mindenhol 100%-osan. És ha hibázunk, akkor az nagyon pocsék érzés. Ha csak a hulladékmentesebb irányra való törekvésemet nézem, nálam pl ilyenek szoktak becsúszni:

Íme egy délelőtti kör a Lidlben. Nem egy tipikusan olyan fotó, amivel zöldebb körökben dicsekedni szokás. Miért mutatom mégis meg? Miért osztok meg én, aki folyton a hulladékmentességről írok, egy ilyen képet?

Tipródtam egy ideje azon, hogy akarok-e hosszasan értekezni és mélységeiben írni a mosható női betétekről. Mert nem is használom olyan régóta. Meg ez olyan izé, na. Arról írjak, hogy mikor, mit és miért rakok a bugyimba? Nem túl intim téma ez? Nem kéne ezt inkább megtartanom magamnak, és a közelebbi rokonoknak, barátnőknek, akiket amúgy is folyton ezekkel a dilijeimmel traktálok?

Ma megint kotyvasztottam � elfogyott ugyanis a remek kis tisztítószerem, márpedig ma a szakadó eső miatt végre volt időm rendesen takarítani. Rá is fért a fürdőre. Ezért úgy döntöttem, hogy mivel már több, mint 2 hónapja használom a saját kutyulmányaimat, beszámolok a tapasztalataimról. Hogy miből és mit kotyvasztottam, arról itt és itt olvashattok.

Megfogadtam magamnak, talán még le is írtam valamikor az elején, hogy a befuccsoló próbálkozásaimról is fogok írni. Mégha cikis is :) Hát úgy tűnik, hogy eljött az első ilyen ideje.

Ismeritek a luffatököt? Mostanában nagyon menő zerowaste körökben ezzel mosogatni és takarítani. Én először Tóth Andinál olvastam róla, és megtetszett az ötlet. Szereztem is egyet, egy kis mosogatókefe társaságában, és azóta ezzel mosogatok. Terveztem már erről is írni bővebben, fogok is. A lényeg, hogy annyira belelkesültem luffa-ügyben, hogy kitaláltam, ültetek és termesztek magamnak, hogy jövő ilyenkor már a saját luffáimmal mosogathassak. Juhúú. Az egész nem is tűnik olyan ördöngös dolognak Andi videóit nézve.

Akkor nekiláttam magot keresni. Hát ez feladta a leckét, ugyanis a helyi gazdaboltokban, de még a Bauhausban sem lehetett kapni. Még jó, hogy az egyik legkedvesebb barátnőm talált, és rám is gondolt, így 6 cuki magocska tulajdonosa lettem. Ahogy Andi is javasolta, valamikor március elején el is ültették itthon a fiúk a magokat. Megkerestem nekik a legnaposabb ablakpárkányt, és gondosan locsolgattam őket minden nap. És láss csodát, ma egy hónapja ki is bújt az első, végül a hatból összesen 4! Odáig voltam, mert még Andinak is csak 10-ből kettőt sikerült összehozni. A palántácskák szépen erősödtek, egyet vissza is juttattam a barátnőmhöz, mondván, nekem nem fog kelleni ennyi. Annyira boldog és büszke voltam, korábban sohasem voltam túl sikeres a növényeket illetően, az orchideáim is csak azért élnek még, mert anyósom gondozza őket :) 

Mostanában több, ruhákkal és öltözködéssel kapcsolatos posztom is volt, meg aztán a mosószeres is. Azt gondoltam, legyen teljes a dolog, térjünk ki az öblítés kérdésére is, és elmesélem neked azt is, hogy én hogyan találtam meg az igazit.

Az öblítő tulajdonképpen csak egy kis luxus a mosógépbe csempészve: azért használjuk, hogy a ruháknak a mosás után finom, puha tapintása és kellemes illata legyen. A Nielsen piackutató cég készített egy felmérést itthon 2016 és 2017 között arról, hogy mennyi és milyen mosószerrel és öblítővel mosunk mi, magyarok. A végén az jött ki, hogy egy év alatt összesen majdnem 40 millió liter öblítőt locsolunk a ruhákra. Hát, nem aprózzuk el :)

Helló április, helló hónapos retek! Bizony ám, erre a hónapra a hónapos retket választottam nektek, magunknak, mert ez most igazán szezonális! Keressétek hát a piacon, zöldségesnél, és egyetek jókat! Na de miért is jó nekünk a retek? Mindjárt arra is kitérek.

A saját tisztítószerek után most itt a saját mosószer! Igazság szerint már ehhez is hetek óta itt volt minden a kamrában, csak valahogy sosem sikerült rávennem magam, hogy bele is vágjak. Aztán szembejött a facebookon egy recept, aztán belelkesítettem egy nagyon kedves barátnőmet, hogy csináljuk együtt, aztán anyukám egyik leselejtezett lábasát is sikerült lenyúlnom és végül elfogyott itthon az eddig használt mosószer... Szóval nem nagyon volt választásom. Így történt, hogy csütörtökön elkészült:

Az ott nem reszelt sajt, hanem a mosószappan lereszelve :D és van hozzá mosószóda meg szódabikarbóna is. A végén még levendula illóolajat is tettünk bele (most kivételesen nem romlottat, szóval finom lett az illata :D). Így készült:

Az előző posztban kicsit dühöngtem és értetlenkedtem azon, hogyan lehet a ruhaipar ennyire romboló és embertelen. És bár fel-felröppennek reménykeltő hírek arról, hogyan próbálják helyesebb irányba fordítani a dolgaikat, mégsem lehet csak rájuk várni. El kell kezdenünk a saját házunk táján is foglalkozni ezzel a kérdéskörrel, hiszen a ruhaipar is a mi kiszolgálásunkra való törekvésében vált ilyenné. Ha megváltozunk mi, az igényeink, a szokásaink, kénytelenek lesznek követni. Na nem ma, vagy holnap, de egyszer majd igen. És hogy addig is mit tehetsz te?

1. Ne vedd meg! A zero waste egyik alappillére az átgondolt vásárlás. Nem termelünk szemetet, mert nem vásárolunk felesleges holmikat. Gondold át, hogy mire van szükséged. Legyél tisztában a méreteiddel, hogy milyen fazon áll jó, milyen színeket érdemes kerülnöd. Figyelj az anyagösszetételre, és a mosási útmutatókra. Került az impulzusvásárlást! Ne vásárolj a "majd egyszer"-nek!

Talán eddig még meg sem fordult a fejedben, hogy az öltözködés terén is lehet az ember hulladékmentes, de mindjárt azt is megmondom, hogy nem csak hogy lehet, de nagyon fontos is.

…Ez a két sor már hetek óta árválkodott egy megnyitott és itt felejtett word doksi tetején. Ma elővettem újra ezt a témát, és kutakodtam a neten. Nem került sok időbe ráakadnom a The True Cost című 2015-ös dokumentumfilmre. És bár hajnal 1 volt, elindítottam. Most pedig bámulok magam elé, és nem találok szavakat. A szívem szakadt meg a bangladesi anyáért, aki évente 1-2x láthatja a lányát a munkája miatt. De azokért a gyerekekért is, akik az anyjuk mellett alszanak és játszanak egész nap a textilgyárak vegyszerekkel telített levegőjében. És dühít a rendszer, hogy milliók dolgoznak 2-3$-ért naponta 10-16 órát, hogy a fast fashion üzletekben minden héten új ruhák lógjanak a vállfákon, és hogy mértéktelenül gazdaggá tegyék azt a maroknyi embert, akik ezt az egész rendszert felépítették és működtetik.